Kistérségi kerékpárúthálózat
Derekegyházi szakaszának megépítése

 

A Beruházásról

Örömmel köszöntjük a "Kistérségi kerékpárúthálózat Derekegyházi szakaszának megépítése"
című projekt megvalósítását nyomon követő oldalon!

Honlapunkon keresztül lehetőséget biztosítunk minden Kedves Érdeklődő számára, hogy megismerhesse projektünket, illetve betekintést nyerjen a beruházás részleteibe.

A pályázat kedvezményezettje:
Derekegyház Község Önkormányzata,
6621 Derekegyház, Kossuth u. 4.

A program célja:
A projekt megvalósítása során Derekegyház községben 3660 m hosszúságú önálló vonalvezetésű, kétirányú hivatásforgalmú új kerékpárút megépítésére kerúl sor a település bel- és külterületi részén a 4405 sz. összekötő út mellett.

A projekt a hátrányos szentesi kistérségben a GKM támogatásával - az ÚT 2-1.203:2006 Útügyi Műszaki Előírás szerint - tervezett mintegy 30 km hosszú kerékpárút-hálózat megvalósításának 1. üteme.

A településen már meglévő KHVM támogatásból megvalósult 1 km hosszú kerékpárút folytatásaként épül meg a külterületi Paptelek lakott része irányába, ahol 63 fő lakik életvitelszerűen.

A projekt célja a kistérségi közlekedési feltételek javítása, a kerékpáros forgalom biztonságának növelése, a hivatásforgalmú kerékpáros közlekedési forgalom ösztönzése, a környezeti állapotjavítása.

A projektet indokolja, hogy megvalósítása elősegíti településen és a kistérségben a közlekedési feltételek javulását, a lakosság életminőségének javítását.

A települést átszelő 4405 sz. közúton jelentős a gépjárműforgalom, a Románia felől érkező átmenő teherforgalom miatt. A projekt hozzájárul a jelentős gépjárműforgalommal terhelt közút mellett a biztonságos kerékpáros közlekedés feltételeinek a megteremtéséhez.

A projekt lehetővé teszi település belterületén, valamint a lakott külterületi részeken élő lakosságnak a helyi közszolgáltatások elérését olcsó, környezetbarát módon, de lehetőséget nyújt a települések közötti közlekedésre is.

A megépülő kerékpárút a település gazdasági szereplőit és a munkaerő-piaci szereplőket is segíti, mivel a fejlesztés munkahely jellegű telephelyek elérését könnyíti meg.
A hivatásforgalom mellett környezetbarát jellege alapján a település ökoturisztikai potenciáljának kihasználását is segíti a kerékpárút, hiszen a nyomvonal mentén helyezkedik el a Kéktói Ökoturisztikai Park, ahol több horgásztó várja vendégeit pihenő- és főzőhelyekkel, kilátóval. Hamarosan elkészül a vadaspark is, amely a magyarországi őshonos vadfajok kerülnek bemutatásra.

A program forrása:
Derekegyház Község Önkormányzata az Új Magyarország Fejlesztési Terv Dél-alföldi Operatív Program támogatási rendszerének keretén belül 104.050.276 forint összegű támogatást nyert arra, hogy a kerékpárutat megépítse. A községnek 10 százalékos önrésszel, 11.561.142 forinttal kell hozzájárulnia a fejlesztéshez.
A projekt teljes költsége 115.611.418 Ft forint.

A beruházás időtartama:
A beruházás tervezése, a pályázatok előkészítése már a 2007-ben megkezdődött. A beruházás pénzügyi alapját rögzítő támogatási szerződés 2010.06.08-án került aláírásra, és ezután került kiválasztásra a közbeszerzési eljárást lefolytató szervezet, a független műszaki ellenőr, a kivitelező, a lakossági tájékoztatásért felelős szervezet, illetve a könyvvizsgáló. A kivitelezés 2010. augusztus 19-én kezdődött meg, és 2011. november 17-én fejeződött be.

.A projekt bemutatása:
A projekt közvetlen célja és tervezett eredménye Derekegyház községben 3660 m hivatásfogalmi kerékpárút megépítése, illetve a településen meglévő 1 km kerékpárúttal és a kerékpározásra alkalmas utcákkal összekapcsolódó kerékpárút hálózat kialakítása. A projekt távlati céljai:

  • a kistérségi közlekedési feltételek javítása

  • a kerékpáros forgalom biztonságának növelése

  • a települések közötti kapcsolatrendszerek fejlesztése

  • a hivatásforgalmú kerékpáros közlekedési forgalom ösztönzése

  • az egészséges életmódra nevelés

  • a környezeti állapotjavítása

A tervezett eredmények indikátora a megépült kerékpárút szakasz hossza. A tervezett hatások a következő indikátorokkal igazolhatóak:

  • létrejön a kerékpáros közlekedésre alkalmas kerékpárút hálózat,

  • a kerékpárral hivatásforgalmi céllal közlekedők száma növekszik

  • a kerékpáros balesetek számának csökkenése

  • a kerékpár-barát szemlélet erősödik

 

A fejlesztés szükségessége:
Derekegyház sík felszínű alföldi település, ezért a községben és környékén a kerékpározás hagyományosan számottevő közlekedési mód. A helyi lakosság döntő mértékben, a hivatásforgalomban veszi igénybe a kerékpárt. A hivatásforgalmú kerékpáros közlekedés infrastrukturális feltételei a községben még hiányosak. Az igények ellenére a jelentős gépjárműforgalom a közúton nem tesz lehetővé jelentősebb kerékpáros forgalmat. Az útburkolat keresztmetszete és gépjármű forgalma szükségessé teszi az önálló kerékpárút kialakítását. A települést átszelő 4405 sz. közúton jelentős a gépjárműforgalom, a Románia felöl érkező átmenő teherforgalom jelentős. A település belterületén 1 km hosszú önálló kétirányú kerékpárút szakasz segíti a biztonságos közlekedést a forgalmas közút mellett, de egyes belterületi, valamint Paptelek és további külterületi településrész elérése a kerékpárút hiánya miatt továbbra sem biztonságos. A kerékpárosok a közúti balesetek gyakori résztvevői, mivel a legvédtelenebbek.
Az Országos Közúti Adatbank adatai szerint 2007-ben érintett 4405 sz. összekötő út érintett szakaszán 13 j/nap, kerékpáros forgalmat mértek. Ez az adat 2005-ben még 53j/nap volt. A két év viszonylatában azonban a gépjárműforgalom 38 j/nap mértékben növekedett. Ezen belül a tehergépkocsi forgalom 411 j/nap-ról 443 j/nap-ra, a személygépkocsi forgalom pedig 1527 j/nap-ról 1681 j/nap-ra növekedett. Románia EU-s csatlakozása óta a teherforgalom érezhetően tovább fokozódott, de mérőhelyi adatok még nem állnak rendelkezésre.
A projektben érintett útszakaszon az elmúlt 5 évben a rendőrségi információ szerint sok kerékpáros közúti baleset történt. A kerékpárosok száma a megépülő kerékpárút hálózattal, jelentősen növekedne, mivel a biztonságos kerékpározási lehetőség kialakítása önmagában is ösztönző hatású. Emellett a hivatásforgalom célterületeinek elérése olcsóbbá válhat, ami várhatóan a kerékpározás további ösztönzője lehet.
A projektet indokolja, hogy megvalósításával egy 4 települést összekötő folyamatos hálózat első ütemének megvalósítása jöhet létre, ami egy hátrányos helyzetű kistérségben segíti elő a közlekedési feltételek javulását, a lakosság életminőségének javítását is. A projekt lehetővé teszi a helyi közszolgáltatások elérését olcsó, környezetbarát módon, de lehetőséget nyújt a települések közötti közlekedésre is.
A megépülő kerékpárút közelében a település gazdasági szereplőinek a telephelyei vannak, így a munkaerő-piaci szereplők is új lehetőséghez juthatnak. Emellett a községi szolgáltatások, munkalehetőségek is indokolják a környéken élők utazását.
A hivatásforgalom mellett környezetbarát jellege alapján a település ökoturisztikai potenciáljának kihasználását is segítheti a kerékpárút.
A projekt keretében megépítendő kerékpárút az építési engedélyes Szegvár-Szentes-Derekegyház-Nagymágocs kistérségi kerékpárút hálózat része.

2011. november 17-ére elkészültek a kivitelezési munkálatok. A műszaki átadás-átvételt követően megkezdődött a forgalomba helyezési eljárás.

A projektzáró ünnepséget 2011. december 15-én tartottuk, a hivatalos projektzárás 2011. december.


EU támogatás

Derekegyház Község Önkormányzata az Új Magyarország Fejlesztési Terv Dél-alföldi Operatív Program (DAOP) támogatási rendszerének keretén belül 104.050.276 forint összegű támogatást nyert arra, hogy a kerékpárutat megépítse.

A DAOP jövőképe, hogy a régió a "tudás és egészség régiójává" váljon az Európai Unió átlagához ütemesen felzárkózó Magyarországon. Ehhez kapcsolódóan a Dél-alföldi Régió átfogó célja a fenntartható növekedés biztosítása, a foglalkoztatás bővítése, valamint a területi különbségek kiegyenlítése. Egyik specifikus célja a lakosság életkörülményeit meghatározó települési, környezeti állapot javítása a régió kohéziójának erősítése érdekében.

A III. prioritási tengelye a "Közlekedési infrastruktúrafejlesztés", mely problémaként fogalmazza meg, hogy

  • A Dél-alföldi régió közlekedési infrastruktúráját alacsony kiépítettség és gyenge minőség jellemzi annak ellenére, hogy az ország egyik legforgalmasabb nemzetközi közlekedési tengelye (IV, IV/A, VII, X/B „helsinki folyosók”) húzódik a területén. A régió rendelkezik országos viszonylatban a legkiterjedtebb – erősen differenciált, többségében súlyos infrastrukturális, ellátási problémákkal, társadalmi feszültségekkel jellemezhető – tanyás területekkel.

  • a kerékpárút-hálózatok fejlesztése folyamatos a régióban, de a jelen állapot két komoly strukturális gyengeséget mutat: egyik részről a települési összekötő szakaszok nem alkotnak egységes térségi, különösen régiós hálózatot, másrészt a településen belüli elemek nem állnak össze térben összefüggő rendszerré.

Kerékpárút-hálózat építése a Dél-Alföldi Regionális Operatív Program támogatásával

A települések kerékpárútjainak szakaszai nem alkotnak egységes térségi, különösen régiós hálózatot, a településeken belüli elemek nem állnak össze térben összefüggő rendszerré.

Emiatt a régió kerékpárútjai nem alkalmasak sem a helyi tömeges és turisztikai igénybevételre, sem a környezetkímélő közlekedési forma népszerűsítésére. Az intézkedés célja a központi forrásból megvalósuló országos kerékpárút hálózathoz történő turisztikai és egyéb célú kerékpáros közlekedés infrastruktúrájának kialakítása, bővítése, a már meglévő elemek hálózatba szervezése, felújítása, valamint az ehhez kapcsolódó szolgáltatások kialakítása. Ezzel összhangban szükséges a kerékpáros közlekedéshez kapcsolódó létesítmények kiépítése, pl.: biztonságos és fedett tárolók létesítése.

A  fenti hiányosságok mérséklése érdekében részesült támogatásban Derekegyház Község Önkormányzata annak érdekében, hogy a tervezett 3,66 km hosszúságú kerékpárút Nagymágocs felé megépülhessen a két település közigazgatási határvonaláig. Egyelőre a megépülő kerékpárút nem köti össze a két települést, azonban a szükséges tervek elkészültek Nagymágocs közigazgatási területére is, és amennyiben támogatást nyer a megvalósításra Nagymágocs Község Önkormányzata, a két település között kerékpáron is biztonságosan közlekedhetnek a helyi lakosok, illetve a turisták, hiszen a környéken számos turisztikai attrakció (Károlyi kastélyok, Kéktói Ökoturisztikai Park, lovaglási lehetőség, kunhalmok, stb…) található, amelyek kerékpáron is megközelíthetőek.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap
társfinanszírozásával valósul meg.

További információ az ÚMFT-ről és a DAOP-ról a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján érhető el.
http://www.nfu.hu/doc/1522


Hol tartunk?

A kerékpárút teljes egészében elkészült, jelenleg a fogalombahelyezési engedélyezés van folyamatban.
A forgalombahelyezési engedély birtokában lehetséges a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központnál kezdeményezni annak az ingatlannak az önkormányzati tulajdonba kerülését térítésmentesen, amelyen a kerékpárút kiépítésre került.


Partnereink

Kivitelező: TISZASZOLG Kft.

Tervező: VIA FUTURA Kft.

Műszaki ellenőr: FIXÁL Kft.

Könyvvizsgáló: ECONO-RÁCIO Kft.

Közbeszerzési feladatok: LUCSIK ÉS TÁRSA Kft.

Lakossági tájékoztatás: DEREKSZOLG Kft.

 


Sajtószoba

Amennyiben készülő anyagához bármilyen információra szüksége van a fejlesztéssel kapcsolatban, 
keresse Pécsi László Zoltánt, a Derekszolg Kft ügyvezető igazgatóját a
derekszolg@derekegyhaz.hu e-mail címen vagy a 20/326-5588 mobilszámon.

Képgaléria

További képek a kerékpárút átadásáról:
http://promenad.hu/cikk/atadtak-a-kerekparutat-107454

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
ÚMFT infovonal: (+36 40) 638 638
nfu@meh.hu
www.nfu.hu
DARFÜ Nonprofit Kft.
Tel:(+36 62) 561 920
info@darfu.hu
www.darfu.hu

 


 
eMagyarország weblapja
Vissza!